Tlačová správa
MRC magyar szemmel: 46. szezon, 2. rész(+bejelentés)
23.05.2022
-
A szezon második fele is tartogatott némi izgalmat, magyar sikereket viszont már annál kevésbé. Lássuk, hogyan zajlott a Moto1-es szezon második fele! A cikk végén a következő szezonra való kitekintés mellett egy, a cikksorozattal kapcsolatos bejelentést is szeretnék megejteni.6. hét Finnországban kezdődött a második félidő, ahol esős idő fogadta a mezőnyt az időmérőn. Szász ezúttal sem tudta megszerezni a polet a papíron neki fekvő körülményekben - a 2. rajthellyel kellett megelégednie, miközben Bachmayer a 8., Bundás a 18. helyet érő időt motorozta. Másnap a száraz pályás versenyen ismét lecsapott a balsors: 4 körrel a leintés előtt, a győzelemért csatázva adta meg magát Szász Suzukija. Bachmayer a 4. helyen látta meg a kockás zászlót, míg Bundás a 19.-en. Brnoban a már-már számára fenntartott 18. rajthelyet érte el Bundás, míg Szász és Bachmayer a 3. és 7. helyekről induhattak. Ezúttal két magyar pilóta nem tudott célba érni - Bundás a 3. kör végén kapott defektet, míg Bachmayer a következő körben ejtette ki magát és Tiago Louis-t egy ambiciózus előzési manőver következtében. Szász célba ért ugyan, de le kellett mondania a dobogóról, hiszen a 4. helyen futott be. 7. hét A sógoroknál folytatódott a száguldás, ahol nem jött össze az első soros indulás. Bachmayer ezúttal legyőzte Szászt az időmérésen, a páros a 4-5. helyet szerezte meg, míg Bundás megint 18. lett. Másnap ismét utóbbi pilóta számára ért véget idő előtt a verseny, miután a 14. körben a Remus kanyar előtt szenvedett hatalmas balesetet egy defekt miatt. Az élmezőnyben csak Bachmayer tudott egy helyet előre lépni, Szász maradt az 5. pozícióban. Silverstoneban Bachmayer és Szász egy hellyel előrébb kvalifikálta magát, mint Spielbergben, míg Bundás ezúttal a 19. lett az időmérőn. A változatosság kedvéért ezúttal Szász esett ki, akinek egy felfüggesztéshiba okozta a vesztét a 4. körben. Bachmayer hajszál híján, de a 2. helyen ért célba, míg Bundás az utolsó, 19. helyen kocogott be. 8. hét Misanoban Szász volt a gyorsabb Bachmayerrel szemben - ők ketten a 3. és a 4. helyről várhatták az olasz versenyt, míg Bundás a 18. legjobb időt futotta. Másnap Szász ugyanott futott be, míg Bachmayer egy, Bundás két pozíciót bukott a rajthelyéhez képest. Az utolsó európai megmérettetésen esőáztatta időmérő zajlott. Szász a második lett a kvalifikáción, Bachmayer a 6., míg Bundás a 19. rajtkockába állhatott fel. Az aragóni futamon is defekt végzett utóbbi versenyével, míg Szász és Bachmayer csak a 6-7. helyeken fejezték be a versenyt. 9. hét Motegiben is odaért az első sorba Szász, miután a 3. helyre kvalifikálta magát- közvetlenül Bachmayer elé. Bundás a 17. legjobb időt motorozta. Bundás tovább égetve magát ezúttal is defekttel búcsúzott a 6. körben. Az elmúlt hetek kárpótlásának lehettünk szemtanúi, miután Bachmayer és Szász kettős magyar győzelmet arattak Japánban. Ausztráliában ezúttal Bachmayer volt a gyorsabb, aki a 3. rajtkockába állhatott fel. Szász az 5. lett, míg Bundás a 18. A másnapi futamon Bachmayer ugyanott futott be, ahonnan elindult, míg Szász egy pozíciót rontott, Bundás pedig kettőt javított. 10. hét Sepangban ezúttal Szász ért oda a 3. helyre, míg Bachmayernek a 6. pozíció jutott, Bundásnak pedig a 17. hely. A versenyen Szász maradt a 3. helyen, míg Bachmayer egy pozícióval, Bundás pedig öttel végzett hátrébb a rajthelyéhez képest. A szezonzáró valenciai futamnak Szász a 4., Bachmayer a 6., Bundás pedig a 18. rajtkockából vághatott neki. A két élmezőnyben harcoló pilóta helyet cserélve ért célba, míg Bundás csak az utolsó, 24. pozícióban zárta a szezont. A bajnokság végeredménye 1. Rocket 407 2. Wigzey 354 3. Jaworska 299 4. Szász 245 5. Giza 204 6. Bachmayer 203 ... 23. Bundás 4 Ki hol versenyez a 47. szezonban? Szász Csaba 7 szezont követően kategóriát vált: a 38 éves pilóta a következő évadban a Moto2-es bajnokságban szállhat harcba a bajnoki címért egy MV Agusta nyergében. Ott sem lesz egyedül, hiszen Talmácsi Márk révén egy újabb honfitárssal fog együtt versenyezni, aki a Kalex motorjával fog csatatérbe állni. Az erdélyi származású pilóta az elmúlt 7 szezonban 5 bajnoki címet zsebelt be, 67 alkalommal tudott futamot nyerni, 112-szer állhatott fel a dobogóra, 83 rajtelsőséget könyvelhetett el és összesen 2682 pontot szerzett. Kívánom, hogy a Moto2-ben eltöltött idő is sikerekben gazdag legyen! Szász távozásával már csak ketten maradtak, akik a magyar zászló színeiben fognak rajthoz állni. Bachmayer Ferenc egyre jobb és jobb formába került az elmúlt szezonokban, így joggal bízhatnk benne, hogy méltó utódja lesz Szásznak. Bundás Endrének viszont bizonyítania kell, hogy nem a helyet foglalja a mezőnyben, hiszen benne is van annyi spiritusz, hogy értékes pontokat csípjen el a mezőny végén. Egy korszak lezárul És akkor jöjjön a cikk elején beharangozott bejelentés. 9 szezon után elérkezettnek láttam az időt, hogy befejezzem az összefoglaló cikkek írását. Egyrészt az egyre kisebb motiváció, másrészt pedig a hamarosan bekövetkező távozásom miatt döntöttem így. Köszönöm a támogató szavakat, amiket az elmúlt 1,5-2 évben kaptam tőletek! És köszönöm az F1WS-ben és a Moto1-ben vitézkedő honfitársaimnak, hogy számtalan sikerről számolhattam be! :) Zárásként pedig jöjjön a legelső cikk, amelyet a sorozat keretén belül írtam, amikor még az F1WS volt a középpontban: https://www.myracingcareer.com/hu/press-releases/10157/ Sikerekben gazdag 47. szezont kívánok mindenkinek! Hajrá magyarok! :)
Páči sa: 1
-
Skóre: 1.914
Reakcie na túto tlačovú správu
Köszönöm!
29.05.2022
-
Szeretném külön is megköszönni a beszámolókat, személy szerint igencsak hiányozni fognak... Külön örülök, hogy írói munkásságod egybe esett pilótám motoros pályafutásának fénykorával... :)
Zobraziť celú správu
|
Eljött az ideje a számadásnak - Rayzor Blog #9
15.03.2026
-
Nagyon régen írtam már arról, hogy mi újság a házam táján. Egészen a 60. szezon elejéig a visszavonulásomat töltöttem, amíg egy véletlen folyamán nem értesültem arról, hogy a B15 Racing saját csapatot indít az F1WS-ben. Abban a pillanatban írtam is e...
Zobraziť celú správu
Egy legenda visszavonulása
08.03.2026
-
Eljött az ideje, hogy új pilótát kezdjek és visszavonultassam minden idők legeredményesebb Formula E versenyzőjét, a Formula 3 és Magyar Kupa mindenkori legjobb magyar versenyzőjét. A ma induló Magyar Kupa lesz Czobor Sankó utolsó versenysorozata és ...
Zobraziť celú správu
Magyar Kupa XXXVI jelentkezési információk
06.02.2026
-
A szezon 40. napjától lehet jelentkezni a 70. napon induló, magyaroknak rendezett kupasorozat 36. felvonására! Ha akár itthoni, vagy külföldön élő magyarként részt akarsz venni, ebben a részletes cikkben minden fontos információt megtalálsz hozzá.
...
Zobraziť celú správu
Nemzetek Kupája - rayzor06 közleménye
22.01.2026
-
Pár hete még abban maradtunk, hogy ha úgy látjuk, hogy van helyed a csapatban, akkor maradsz. Utólag ránézve a ranglistára te sem láttál mást, aki esetleg képviselni tudna minket U21-ben. Csak ketten vagytok azon a szinten, hogy helyt tudjatok állni....
Zobraziť celú správu
Nemzetek Kupája - rayzor06 közleménye
19.01.2026
-
Sziasztok!<div>... szeretnék cirkuszt csinálni, de most inkább egy sajtóközleményben fogom közölni az alábbiakat a Nemzetek Kupájában való részvételem kapcsán, minthogy a fórumban írjak erről.</div>&... tudom, hogy ki követi a Nemzetek Kup...
Zobraziť celú správu
Magyar Kupa XXXV jelentkezési információk
23.11.2025
-
A szezon 40. napjától lehet jelentkezni a 70. napon induló, magyaroknak rendezett kupasorozat 35. felvonására! Ha akár itthoni, vagy külföldön élő magyarként részt akarsz venni, ebben a részletes cikkben minden fontos információt megtalálsz hozzá.
...
Zobraziť celú správu
Magyar Kupa XXXV jelentkezési információk
23.11.2025
-
<p dir="ltr" style="padding-... 17.2727px; padding-left: 17.2727px; margin-top: 0pt; margin-bottom: 0pt; line-height: 1.38;"><span style="font-size: 11pt; font-family: Arial, sans-serif; color: rgb(0, 0, 0); backgrou...
Zobraziť celú správu
Szezon 62 - 63
06.10.2025
-
<div>Sziasztok... egy kis hangulatot, hogy írjak sajtóközleményt, bár már nagyon régen volt és sokan már nem is használjátok vagy olvassátok, remélem azért lesz valami haszna és mások is kedvet kapnak hozzá. Én nagyon szeretem, szerettem olvasn...
Zobraziť celú správu
Megújult a Magyar Szövetség honlapja!
04.10.2025
-
Sziasztok!<div>... már mindannyian kellett hogy kapjatok aznap értesítést a Szövetség közleményéről, gondoltam írok azért pár sort erről személyesen is. Szóval teljesen átalakult, mondhatni megújult a Magyar Szövetség és egyben a magyar közösség...
Zobraziť celú správu
Magyar Kupa XXXIV jelentkezési információk
07.09.2025
-
A szezon 40. napjától lehet jelentkezni a 70. napon induló, magyaroknak rendezett kupasorozat 34. felvonására! Ha akár itthoni, vagy külföldön élő magyarként részt akarsz venni, ebben a részletes cikkben minden fontos információt megtalálsz hozzá.
...
Zobraziť celú správu
|
Nemzetek Kupája - rayzor06 közleménye
19.01.2026
-
Sziasztok!<div>... szeretnék cirkuszt csinálni, de most inkább egy sajtóközleményben fogom közölni az alábbiakat a Nemzetek Kupájában való részvételem kapcsán, minthogy a fórumban írjak erről.</div>&... tudom, hogy ki követi a Nemzetek Kupája versenyeket, de amikor tavaly májusban felmerült a kérdés, hogy ki szeretné képviselni Magyarországot ezeken a futamokon, akkor jeleztem, hogy részemről korai lenne még az akkor első szezonját lezáró pilótámat szerepeltetni.</d... képest augus...
Zobraziť celú správu
Magyar Kupa XXVI jelentkezési információk
27.12.2023
-
A szezon 38. napjától lehet jelentkezni a 70. napon induló, magyaroknak rendezett kupasorozat 26. felvonására! Ha akár itthoni, vagy külföldön élő magyarként részt akarsz venni, ebben a részletes cikkben minden fontos információt megtalálsz hozzá.
https://i.imgur.... kupa oldala:
https://www... bal oldalon válaszd ki a számodra megfelelő kasztnit, motort és gumit, amit használni szeretnél a kupa alatt, majd kattints a “Nevezés erre a versenysorozatra” gombra és kész is! ;)
Illetve a játé...
Zobraziť celú správu
Magyar Kupa XXIII jelentkezési információk
20.05.2023
-
A szezon 48. napjától lehet jelentkezni a 70. napon induló, magyaroknak rendezett kupasorozat 23. felvonására! Ha akár itthoni, vagy külföldön élő magyarként részt akarsz venni, ebben a részletes cikkben minden fontos információt megtalálsz hozzá.
https://i.imgur.... kupa oldala:
https://www... bal oldalon válaszd ki a számodra megfelelő kasztnit, motort és gumit, amit használni szeretnél a kupa alatt, majd kattints a “Nevezés erre a versenysorozatra” gombra és kész is! ;)
Illetve a játé...
Zobraziť celú správu
Magyar Kupa XXI jelentkezési információk
02.01.2023
-
A szezon 50. napjától lehet jelentkezni a 70. napon induló, magyaroknak rendezett kupasorozat 21. felvonására! Ha akár itthoni, vagy külföldön élő magyarként részt akarsz venni, ebben a részletes cikkben minden fontos információt megtalálsz hozzá.
https://i.imgur.... kupa oldala:
https://www... bal oldalon válaszd ki a számodra megfelelő kasztnit, motort és gumit, amit használni szeretnél a kupa alatt, majd kattints a “Nevezés erre a versenysorozatra” gombra és kész is! ;)
Illetve a játé...
Zobraziť celú správu
Két új pálya: Pécs és Stadionok
05.09.2022
-
A pályakészítő brigád gőzerővel dolgozik, jelen pillanatban is több mint 1000(!) helyszín van várólistán. Ennek a lelkesedésnek köszönhetően kaptuk két új magyar helyszínt is, az egyik egy klasszikus régi pálya, egy pedig jómagam által megálmodott.
Pé... októberében rendeztek itt (először és utoljára?) autóversenyt, az erről készült újságcikkeket a következő linkeken találjátok:
[URL=... kis utcai helyszín, elképesztő hogy a srácok milyen adatbázisból dolgoznak és milyen gyöngyszemekre bukka...
Zobraziť celú správu
Új festéssel a B15 Racing!
18.03.2022
-
Az új szezonra való tekintettel friss festést kapott az egyetlen magyar csapat ebben a játékban. A B15 Racing klub nagy reményekkel várja a 46. szezont, ugyanis minden eddiginél erősebb gépjárművel rendelkezik és ez egésze ki fog tartani 2022. május 4-ig egészen biztosan.
Az új kinézet kicsit sötétebb árnyalatot kapott, közelebb van színösszeállításban a korábban megszokott stílusunkhoz, amit még a versenyszériákban szokhattatok meg. Természetesen a minimális rózsaszín díszítés sem maradhatot...
Zobraziť celú správu
MRC magyar szemmel: 44. szezon, 2. rész(+kitekintés a Moto2-re)
20.12.2021
-
Íme a cikksorozat második, egyben utolsó része erre a szezonra, amelyben összegzésre kerül, hogyan folytatódott Szász Csabi útja az ötödik bajnoki cím felé.
6. hét
Finnországban hiába szerezte meg simán a pole pozíciót, a verseny leintésekor 46 ezreddel nyert Paul Wigzey. Brnoban is ő rajtolhatott az élről, de ezúttal a másik brit, Rick Rocket volt az, aki legyőzte őt a futamon.
7. hét
Ausztriában némi meglepetésre a 4. helyet érte el az időmérőn, a versenyen pedig alulmaradt az első hel...
Zobraziť celú správu
Magyar pilóta vezeti a ranglistát!
22.11.2021
-
Bármilyen szürreálisnak is tűnik, a hetente frissülő pilóta-ranglista élén szereplő pilóta neve melletti lobogón (talán az MRC történetében először) a piros-fehér-zöld színkombinációt találjuk.
A négyszeres Moto1-bajnok Szász Csabi már túl van pályafutásának csúcsán, és pontszáma is volt ennél jóval magasabb, eddig mégsem tudott felkerülni a pilótákat pontszám alapján értékelő összesített ranglista élére. Bár nem szerepelt konkrét céljai között, hiszen teljesítése eleve lehetetlen feladatnak ...
Zobraziť celú správu
Megújult az MRC Hungary oldala!
21.10.2021
-
Sziasztok!
A "kevesebb néha több" alapon eszközöltem némi változtatást a magyar közösség hivatalos MyRacing Career oldalán. Ebben a cikkben részletezem őket kicsit, hátha adok ezzel egy kevés segítséget, esetleg kedvet a lapozgatásához. :)
[URL=https://.... is fontos megjegyezni, hogy az oldal sajátossága hogy sajnos úgynevezett "mobilos" nézetben nem ugyanúgy néz ki, mintha "asztali nézet"-re váltanál, vagy számítógép böngészőjében nyitnád meg.
https://i.im....
Zobraziť celú správu
MRC magyar szemmel: 41. szezon, 4. rész(jövőképpel és búcsúval fűszerezve)
07.05.2021
-
Az utolsó előtti nap előtti napon(direkt így fogalmaztam :D) érkezik a cikksorozat utolsó része, amelyben az elmúlt két hét eseményei mellett a soron következő szezonra vonatkozó változásokról is szó esik, valamint búcsút veszünk egy sikeres menedzsertől, aki argo001 néven vált ismertté.
9. hét
F1WS
A királykategória Észak-Amerikában állomásozott azon a héten. Először Austinban csaptak össze a mezőny tagjai. Egy hiba miatt a 13. helyről rajtolhatott csak Szabó, aki a 9. pozícióig jött fel...
Zobraziť celú správu
|
23.05.2022
