Sütiket használunk, a játékélmény javítása érdekében, és a forgalmunk analizálására. Információkat is megosztunk arról, hogy hogyan használod az oldalunkat a szociális média, hirdetési és analitikus partnereinkkel. Részletek OK
REGISZTRÁLJ ÉS JÁTSSZ INGYEN!

Sajtóközlemény

Hivatalos MyRacingCareer.com Magazin
Nyelv:

Itt a vége - Rayzor Blog #7

Magyar 24.10.2022 - Most, hogy megkezdődött a 20. Magyar Kupa, elérkezettnek láttuk az idejét versenyzőmmel, hogy egyszerre dobjunk egy "Millert" - a szezon utolsó napján mindketten vissza fogunk vonulni. Az elmúlt szezonok összefoglalói után nosztalgiázni fogok, illetve elárulom, hogy mi következik az utolsó héten - de a köszönetnyilvánítások sem fognak elmaradni.

47. szezon
Ebben az évadban kinéztünk a tengeren túlra, ahol az Indy Junior nevű sorozatban próbáltunk szerencsét. Összességében jól éreztük magunkat Amerikában, ahol olyan legendás helyszíneken jártunk, mint például Indianapolis, Road America, vagy éppen Laguna Seca. Zoltán elégedett volt a munkaeszközével, amellyel kétszer is dobogós helyen tudott befutni - Torontóban és Iowaban egyaránt a 3. helyen intették le. A szezonban nyújtott teljesítmény végül a 6. helyre volt elég az összesítésben.

48. szezon
Már az előző szezonban eldöntöttük, hogy ez a szezon lesz az utolsó számunkra, hiszen már nem voltunk annyira motiváltak, mint amikor elkezdtük a közös munkát. Egyrészt Zoltánnak sikerült családot alapítania, és inkább már a szeretteire szeretne időt szakítani, mintsem a versenyzésre - viszont könnyen előfordulhat, hogy lehúz még egy szezont a hazai F4-es bajnokságban. Másrészt pedig nem érzem magamat elég motiváltnak ahhoz, hogy egy újabb pilótával foglalkozzak, így saját döntés alapján fogok felhagyni a menedzseri pályával.

A közös projektünk végállomása végül az F3-as Európa-bajnokság lett, ahol a jó öreg Tatuus-Abarth-tal álltunk rajthoz. Habár első számú kiemelt volt, Zoltán nem gondolt arra, hogy bajnokként fog távozni a szezon végén. Győznie ugyan nem sikerült, de legalább hétszer is felállhatott a dobogóra - jellemzően annak 3. fokára, de az asseni első futam kakukktojásnak számított, ahol a 2. helyen intették le. A szezon végén összejött a Top 5-ös eredmény a bajnokságban, amelyről azt gondolom, hogy bőven megfelelt az elvárásunknak.

Induljon hát a nosztalgiavonat!
Napra pontosan 2017. április 23.-án vágtam bele a menedzseri kalandba. Az első, kiemelkedő sorozatban induló versenyzőm Gregor Dávid volt, aki a 23. szezont az F2-es Európa-bajnokságban töltötte el. Végül nem tudott maradandót alkotni és a 20. helyen zárt az összetettben, ahol olyan nevek szerepeltek a mezőnyben, mint pl. Lucas de Saint-Germain és Franciszek Bum.

A következő meghatározó pilótám Szalay László volt, aki ugyan csak az F3-as sorozatokba kóstolt bele, de nem tudta megváltani a világot. Viszont azóta sem felejtettem el azt a bizonyos nürburgringi "gyorsversenyt", ahol az utolsó körökben a mezőny végéről felzárkózva nyert a szakadó esőben. Ha jól emlékszem, akkor ezután a győzelem után született meg a blog első része. Ő sem úszta meg sztárversenyzők nélkül: Finnországban Chloe de Saint-Germain, Hollandiában pedig Dare Atelsek volt az, aki a szárnyait bontogatta.

Laci távozása után Soltész Áron lett a következő pártfogoltom. Ő is az F3-ig jutott el, ahol a finn divízióban kétszer is futamgyőzelmet aratott. Aztán jött az az elvetemült döntés, mely szerint az LKR versenyzőjeként az F1-ben folytatta pályafutását. Mondanom sem kell, hogy kudarcba fulladt a nagy kaland, amely mindkettőnk pályájában törést hozott...

A visszatérésre a 36. szezon végén került sor, amikor Balázs Zoltánt felkarolva beadtam a nevezésünket a 9. alkalommal megrendezett Magyar Kupára. Négy szezont kellett rá várnunk, hogy a holland F4-ben futamgyőzelmet ünnepeljünk egy szezonális sorozatban. A rá következő idényben pedig Zoltán behúzta a német Forma-4-es bajnokságot - ezen kívül a 45. szezonra jutott még bajnoki siker, ahol egy éles váltást követően tudtuk elhozni a TCR Benelux bajnoki serlegét. Egy-egy szezonnyi Porsche 911 és Indy Junior után pedig jött a levezetés az európai F3-as bajnokságban, amelyet lehetséges, hogy még fog követni egy magyar F4-es szereplés - de az már nélkülem fog lezajlani.

Menetközben kihasználva a szuperlicenc nyújtotta azon lehetőséget, mely szerint második pilótát is lehet foglalkoztatni, Molnár Zalán személyében egy motorversenyzőt is pártfogoltam három szezon erejéig. A 44. szezonban induló ígéretes karriernek három szezon után fellegzett be. Addigra már eljutottunk a Moto3-as világbajnokságig, de az ottani főszponzorunk elzárta a pénzcsapot, ráadásul a hullámzó teljesítménye miatt Zalán elveszítette a motivációját, aki végül visszavonulót fújt a szezon végén.

Aki emlékszik rá, az tudja, hogy nem csak a versenyzők menedzselésével foglalkoztam. Egy időben a legjelentősebb magyar érdekeltségű sorozatokról is írtam, emellett pedig ezt a blogot is vezettem, amely ötletet korgpa3le-től vettem át. Nagyon szerettem az írásait, amelyeket azóta is élmény visszaolvasni - ez adta az inspirációt, hogy én is szeretnék egy ilyet csinálni. Ezen kívül az F1WS-t megjárt magyar versenyzőkről is volt egy két részes sorozatom, amelynek első részével kezdtem el újságírói pályámat még 2018 májusában. Rögtön egy emlékezetes bakival: Bachmayer Noémit sikerült Nórává átkeresztelnem, de szerencsére a menedzsere, Nonó nem haragudott meg érte. :)

Mi várható az utolsó héten?
- Elsősorban az, hogy Zoltánnal együtt teljesítsük a 20. Magyar Kupát - a cikk megjelenésekor Dunaújvárosban vagyunk, hiszen ott fogják lefutni az első futamot.
- Tervben van, hogy utoljára egy privát versenyen is részt vegyünk - hogy melyik kategóriában és hol, azt még nem tudjuk.
- A megmaradó érméim a Magyar Kupa kasszájában fogják végezni - azaz átutalom őket Boczynak, hogy még jobban bebiztosítsam a sorozat jövőjét.
- A jutalompontjaim sem ússzák meg - azokat a Ford F1-es csapatának fogom felajánlani.
- Az utolsó, számomra lényeges pontra pedig már most szeretnék sort keríteni. Mivel nem szeretnék senkitől sem haraggal elválni, ezért AntonioCoimbra-tól szeretnék bocsánatot kérni a múltban lefolyó vitáink miatt abban bízva, hogy elfogadja azt.

Köszönetnyilvánítások
Ha ez nem egy maratoni cikk, akkor egyik itteni írás sem számít annak, de erre még muszáj sort keríteni. Egy nagyon jó, barátságos csapat vagyunk, akik sikeres versenyzőket adunk a játéknak. És ha néha napján voltak nehézségek is, nem vehetik el tőlünk azt, hogy egy összetartó közösség vagyunk. Emiatt nagy pacsi mindenkinek és köszönöm, hogy ebbe a közösségbe tartozhattam!

Ha valakit ki kellene emelnem a hazai játékosok közül, az kétség kívül Boczy lenne. Amellett, hogy egy nagyon jól megszervezett Magyar Kupát köszönhetünk neki, egy rendkívül segítőkész formáról van szó, aki valamilyen szinten mindenkinek segített már, hiszen neki köszönhetjük a kezdő játékosoknak szóló bemutatót is. És ha valakinek kérdése van felé a játék kapcsán, akkor nyugodt szívvel fordulhattok hozzá! Valamint bízok benne, hogy sokáig fent fog maradni az a szokás, hogy nincs szezon vége Magyar Kupa nélkül! :)

Emellett wandaL is megérdemli, hogy kifejezzem neki a hálámat, hiszen ő volt az, aki bizalmat szavazott nekem a fordítói állás kapcsán. Remélem, hogy egy méltó utódot köszönthettek majd a helyemen, aki ugyanolyan alázatossággal fogja lefordítani számotokra az MRC csapatának írásait, mint ahogyan azt én is tettem!

Végszó
Hogy a cikk végén egy klasszikust idézzek: "Megtiszteltetés volt Önökkel játszani!". A legjobbakat kívánom a hazai játékosoknak! Bízok benne, hogy mindenki meg fogja találni a számításait a játékban, és minél sikeresebb versenyzőket fog kitermelni a magyar közösség!

rayzor06 ezennel kijelentkezik. Sziasztok! :')
Kedvelik: 3 - Rekord: 5.689

Eljött az ideje a számadásnak - Rayzor Blog #9

Magyar 15.03.2026 - Nagyon régen írtam már arról, hogy mi újság a házam táján. Egészen a 60. szezon elejéig a visszavonulásomat töltöttem, amíg egy véletlen folyamán nem értesültem arról, hogy a B15 Racing saját csapatot indít az F1WS-ben. Abban a pillanatban írtam is e... Tovább ▶

Egy legenda visszavonulása

Magyar 08.03.2026 - Eljött az ideje, hogy új pilótát kezdjek és visszavonultassam minden idők legeredményesebb Formula E versenyzőjét, a Formula 3 és Magyar Kupa mindenkori legjobb magyar versenyzőjét. A ma induló Magyar Kupa lesz Czobor Sankó utolsó versenysorozata és ... Tovább ▶

Magyar Kupa XXXVI jelentkezési információk

Magyar 06.02.2026 - A szezon 40. napjától lehet jelentkezni a 70. napon induló, magyaroknak rendezett kupasorozat 36. felvonására! Ha akár itthoni, vagy külföldön élő magyarként részt akarsz venni, ebben a részletes cikkben minden fontos információt megtalálsz hozzá. ... Tovább ▶

Nemzetek Kupája - rayzor06 közleménye

Magyar 22.01.2026 - Pár hete még abban maradtunk, hogy ha úgy látjuk, hogy van helyed a csapatban, akkor maradsz. Utólag ránézve a ranglistára te sem láttál mást, aki esetleg képviselni tudna minket U21-ben. Csak ketten vagytok azon a szinten, hogy helyt tudjatok állni.... Tovább ▶

Nemzetek Kupája - rayzor06 közleménye

Magyar 19.01.2026 - Sziasztok!<div>... szeretnék cirkuszt csinálni, de most inkább egy sajtóközleményben fogom közölni az alábbiakat a Nemzetek Kupájában való részvételem kapcsán, minthogy a fórumban írjak erről.</div>&... tudom, hogy ki követi a Nemzetek Kup... Tovább ▶

Magyar Kupa XXXV jelentkezési információk

Magyar 23.11.2025 - A szezon 40. napjától lehet jelentkezni a 70. napon induló, magyaroknak rendezett kupasorozat 35. felvonására! Ha akár itthoni, vagy külföldön élő magyarként részt akarsz venni, ebben a részletes cikkben minden fontos információt megtalálsz hozzá. ... Tovább ▶

Magyar Kupa XXXV jelentkezési információk

Magyar 23.11.2025 - <p dir="ltr" style="padding-... 17.2727px; padding-left: 17.2727px; margin-top: 0pt; margin-bottom: 0pt; line-height: 1.38;"><span style="font-size: 11pt; font-family: Arial, sans-serif; color: rgb(0, 0, 0); backgrou... Tovább ▶

Szezon 62 - 63

Magyar 06.10.2025 - <div>Sziasztok... egy kis hangulatot, hogy írjak sajtóközleményt, bár már nagyon régen volt és sokan már nem is használjátok vagy olvassátok, remélem azért lesz valami haszna és mások is kedvet kapnak hozzá. Én nagyon szeretem, szerettem olvasn... Tovább ▶

Megújult a Magyar Szövetség honlapja!

Magyar 04.10.2025 - Sziasztok!<div>... már mindannyian kellett hogy kapjatok aznap értesítést a Szövetség közleményéről, gondoltam írok azért pár sort erről személyesen is. Szóval teljesen átalakult, mondhatni megújult a Magyar Szövetség és egyben a magyar közösség... Tovább ▶

Magyar Kupa XXXIV jelentkezési információk

Magyar 07.09.2025 - A szezon 40. napjától lehet jelentkezni a 70. napon induló, magyaroknak rendezett kupasorozat 34. felvonására! Ha akár itthoni, vagy külföldön élő magyarként részt akarsz venni, ebben a részletes cikkben minden fontos információt megtalálsz hozzá. ... Tovább ▶

Nemzetek Kupája - rayzor06 közleménye

Magyar 19.01.2026 - Sziasztok!<div>... szeretnék cirkuszt csinálni, de most inkább egy sajtóközleményben fogom közölni az alábbiakat a Nemzetek Kupájában való részvételem kapcsán, minthogy a fórumban írjak erről.</div>&... tudom, hogy ki követi a Nemzetek Kupája versenyeket, de amikor tavaly májusban felmerült a kérdés, hogy ki szeretné képviselni Magyarországot ezeken a futamokon, akkor jeleztem, hogy részemről korai lenne még az akkor első szezonját lezáró pilótámat szerepeltetni.</d... képest augus... Tovább ▶

Magyar Kupa XXVI jelentkezési információk

Magyar 27.12.2023 - A szezon 38. napjától lehet jelentkezni a 70. napon induló, magyaroknak rendezett kupasorozat 26. felvonására! Ha akár itthoni, vagy külföldön élő magyarként részt akarsz venni, ebben a részletes cikkben minden fontos információt megtalálsz hozzá. https://i.imgur.... kupa oldala: https://www... bal oldalon válaszd ki a számodra megfelelő kasztnit, motort és gumit, amit használni szeretnél a kupa alatt, majd kattints a “Nevezés erre a versenysorozatra” gombra és kész is! ;) Illetve a játé... Tovább ▶

Magyar Kupa XXIII jelentkezési információk

Magyar 20.05.2023 - A szezon 48. napjától lehet jelentkezni a 70. napon induló, magyaroknak rendezett kupasorozat 23. felvonására! Ha akár itthoni, vagy külföldön élő magyarként részt akarsz venni, ebben a részletes cikkben minden fontos információt megtalálsz hozzá. https://i.imgur.... kupa oldala: https://www... bal oldalon válaszd ki a számodra megfelelő kasztnit, motort és gumit, amit használni szeretnél a kupa alatt, majd kattints a “Nevezés erre a versenysorozatra” gombra és kész is! ;) Illetve a játé... Tovább ▶

Magyar Kupa XXI jelentkezési információk

Magyar 02.01.2023 - A szezon 50. napjától lehet jelentkezni a 70. napon induló, magyaroknak rendezett kupasorozat 21. felvonására! Ha akár itthoni, vagy külföldön élő magyarként részt akarsz venni, ebben a részletes cikkben minden fontos információt megtalálsz hozzá. https://i.imgur.... kupa oldala: https://www... bal oldalon válaszd ki a számodra megfelelő kasztnit, motort és gumit, amit használni szeretnél a kupa alatt, majd kattints a “Nevezés erre a versenysorozatra” gombra és kész is! ;) Illetve a játé... Tovább ▶

Két új pálya: Pécs és Stadionok

Magyar 05.09.2022 - A pályakészítő brigád gőzerővel dolgozik, jelen pillanatban is több mint 1000(!) helyszín van várólistán. Ennek a lelkesedésnek köszönhetően kaptuk két új magyar helyszínt is, az egyik egy klasszikus régi pálya, egy pedig jómagam által megálmodott. Pé... októberében rendeztek itt (először és utoljára?) autóversenyt, az erről készült újságcikkeket a következő linkeken találjátok: [URL=... kis utcai helyszín, elképesztő hogy a srácok milyen adatbázisból dolgoznak és milyen gyöngyszemekre bukka... Tovább ▶

Új festéssel a B15 Racing!

Magyar 18.03.2022 - Az új szezonra való tekintettel friss festést kapott az egyetlen magyar csapat ebben a játékban. A B15 Racing klub nagy reményekkel várja a 46. szezont, ugyanis minden eddiginél erősebb gépjárművel rendelkezik és ez egésze ki fog tartani 2022. május 4-ig egészen biztosan. Az új kinézet kicsit sötétebb árnyalatot kapott, közelebb van színösszeállításban a korábban megszokott stílusunkhoz, amit még a versenyszériákban szokhattatok meg. Természetesen a minimális rózsaszín díszítés sem maradhatot... Tovább ▶

MRC magyar szemmel: 44. szezon, 2. rész(+kitekintés a Moto2-re)

Magyar 20.12.2021 - Íme a cikksorozat második, egyben utolsó része erre a szezonra, amelyben összegzésre kerül, hogyan folytatódott Szász Csabi útja az ötödik bajnoki cím felé. 6. hét Finnországban hiába szerezte meg simán a pole pozíciót, a verseny leintésekor 46 ezreddel nyert Paul Wigzey. Brnoban is ő rajtolhatott az élről, de ezúttal a másik brit, Rick Rocket volt az, aki legyőzte őt a futamon. 7. hét Ausztriában némi meglepetésre a 4. helyet érte el az időmérőn, a versenyen pedig alulmaradt az első hel... Tovább ▶

Magyar pilóta vezeti a ranglistát!

Magyar 22.11.2021 - Bármilyen szürreálisnak is tűnik, a hetente frissülő pilóta-ranglista élén szereplő pilóta neve melletti lobogón (talán az MRC történetében először) a piros-fehér-zöld színkombinációt találjuk. A négyszeres Moto1-bajnok Szász Csabi már túl van pályafutásának csúcsán, és pontszáma is volt ennél jóval magasabb, eddig mégsem tudott felkerülni a pilótákat pontszám alapján értékelő összesített ranglista élére. Bár nem szerepelt konkrét céljai között, hiszen teljesítése eleve lehetetlen feladatnak ... Tovább ▶

Megújult az MRC Hungary oldala!

Magyar 21.10.2021 - Sziasztok! A "kevesebb néha több" alapon eszközöltem némi változtatást a magyar közösség hivatalos MyRacing Career oldalán. Ebben a cikkben részletezem őket kicsit, hátha adok ezzel egy kevés segítséget, esetleg kedvet a lapozgatásához. :) [URL=https://.... is fontos megjegyezni, hogy az oldal sajátossága hogy sajnos úgynevezett "mobilos" nézetben nem ugyanúgy néz ki, mintha "asztali nézet"-re váltanál, vagy számítógép böngészőjében nyitnád meg. https://i.im.... Tovább ▶

MRC magyar szemmel: 41. szezon, 4. rész(jövőképpel és búcsúval fűszerezve)

Magyar 07.05.2021 - Az utolsó előtti nap előtti napon(direkt így fogalmaztam :D) érkezik a cikksorozat utolsó része, amelyben az elmúlt két hét eseményei mellett a soron következő szezonra vonatkozó változásokról is szó esik, valamint búcsút veszünk egy sikeres menedzsertől, aki argo001 néven vált ismertté. 9. hét F1WS A királykategória Észak-Amerikában állomásozott azon a héten. Először Austinban csaptak össze a mezőny tagjai. Egy hiba miatt a 13. helyről rajtolhatott csak Szabó, aki a 9. pozícióig jött fel... Tovább ▶
RUNTIME 0.010s - DB 0.001s - PHP 0.009s