Ogłoszenie Prasowe
Sűrű magyar mezőny a túraautó vb-n - Őzse István Jr. blogja
22.07.2017
-
Sajnos lesz egy hiányzónk is igazoltan távol: Bachmayer Noémi, F3 magyar- és Európa-bajnok ķét vb 6. helyezés után átigazolt a tengerentúlra, Ladáról a Fordra váltva. Ezúton is kívánunk neki eredményes versenyzést! De ne csüggedjen senki, mert így is 7 (!) magyar versenyzőnek szoríthatunk majd a '24-es évadban, ami szerintem egyedülálló a MRC féle WTCS történetében (bár a legendáriumnak nem néztem utána). Lássuk tehát (mindenki utólagos engedelmével) kik is ők.Szélvész János (Chevrolet): a legelőkelőbb helyen rangsorolt hazánk fia '17-ben volt Közép-Európa F3 bajnoka, de egy eb ezüstöt és vb bronzérmet is magáénak tudhat. Tavaly az F2 csúcsán 97 pontjával az összetett 8. helyen végzett. A nevezési lista alapján tőle várhatjuk a legjobb eredményeket, rendszeres pontszerzésekre mindenképp számíthat. Halász Sára (Honda): Vankó Melinda Kanada F3 bajnok örökét átvevő versenyzőm eddig 2 F3 szezont teljesített. Svédországban újoncként 11. lett, tavaly Oroszországban már 5.; lehetett volna jobb is, de a megbízhatóságból jelesre vizsgázott Lola-Renault mindenre alkalmas volt, csak arra nem, hogy gyorsan menjünk vele... '24-ben a japán autógyár motorjait használjuk majd mind a vb-n, mind az F3-ban. Rio Hondóban már kipróbálhattuk a TC-s kocsit, illetve vb helyszíneken 2 eredményes formaautós tesztet is teljesítettünk, kérdés az ott szerzett tapasztalatokat hogyan tudjuk "konvertálni"... Kacksetter Dániel Pál (BMW): a 19 éves magyar tehetség már tavaly is a vb színpadán szerepelt, a legjobb eredménye a japán első futamon elért 10. hely volt; az így szerzett 1 ponttal 18. lett az év végén. Idén marad a bajnokság és az autó is, a megszerzett tapasztalatok birtokában pedig biztosan jókat fognak csatázni Sárával, bízvást pontszerző pozíciókért! Marton Attila János (Honda): Kacksetterhez hasonlóan tavaly is itt hajtott, de vb-pont híján 23.-ként regisztrálták. Idén biztosan jobban teljesít, a tapasztalat nem válik vízzé. Air Xanyi (BMW): a furcsa nevű pilóta túl jó eredményekkel nem büszkélkedhet, 2 évet tolt le Dél-Amerika F3 sorozatán, mindkétszer az abszolút utolsó helyen! A hírek szerint a menedzsmentje azóta új reménység után nézett, így bár a neve szerepel a nevezesi listán, a szereplése kérdéses. Rajtuk kívül még Győrvári Norbertnek (Honda) és Langstadter Zsoltnak (Citroen) szoríthatunk még a vb futamain, például a Hungaroringen, amely idén is a sorozat 3. állomása lesz. Mindkét fiatalember tökéletes újonc, ám remelhetőleg tovább öregbítik a magyar autósport hírnevét. Mindenkinek kellemse autózást és eredményekben gazdag '24-es szezont kívánunk: Őzse István Jr. Honda Team Hungary
Lubią: 1
-
Wynik: 1.784
|
Eljött az ideje a számadásnak - Rayzor Blog #9
15.03.2026
-
Nagyon régen írtam már arról, hogy mi újság a házam táján. Egészen a 60. szezon elejéig a visszavonulásomat töltöttem, amíg egy véletlen folyamán nem értesültem arról, hogy a B15 Racing saját csapatot indít az F1WS-ben. Abban a pillanatban írtam is e...
Pokaż całe ogłoszenie
Egy legenda visszavonulása
08.03.2026
-
Eljött az ideje, hogy új pilótát kezdjek és visszavonultassam minden idők legeredményesebb Formula E versenyzőjét, a Formula 3 és Magyar Kupa mindenkori legjobb magyar versenyzőjét. A ma induló Magyar Kupa lesz Czobor Sankó utolsó versenysorozata és ...
Pokaż całe ogłoszenie
Magyar Kupa XXXVI jelentkezési információk
06.02.2026
-
A szezon 40. napjától lehet jelentkezni a 70. napon induló, magyaroknak rendezett kupasorozat 36. felvonására! Ha akár itthoni, vagy külföldön élő magyarként részt akarsz venni, ebben a részletes cikkben minden fontos információt megtalálsz hozzá.
...
Pokaż całe ogłoszenie
Nemzetek Kupája - rayzor06 közleménye
22.01.2026
-
Pár hete még abban maradtunk, hogy ha úgy látjuk, hogy van helyed a csapatban, akkor maradsz. Utólag ránézve a ranglistára te sem láttál mást, aki esetleg képviselni tudna minket U21-ben. Csak ketten vagytok azon a szinten, hogy helyt tudjatok állni....
Pokaż całe ogłoszenie
Nemzetek Kupája - rayzor06 közleménye
19.01.2026
-
Sziasztok!<div>... szeretnék cirkuszt csinálni, de most inkább egy sajtóközleményben fogom közölni az alábbiakat a Nemzetek Kupájában való részvételem kapcsán, minthogy a fórumban írjak erről.</div>&... tudom, hogy ki követi a Nemzetek Kup...
Pokaż całe ogłoszenie
Magyar Kupa XXXV jelentkezési információk
23.11.2025
-
A szezon 40. napjától lehet jelentkezni a 70. napon induló, magyaroknak rendezett kupasorozat 35. felvonására! Ha akár itthoni, vagy külföldön élő magyarként részt akarsz venni, ebben a részletes cikkben minden fontos információt megtalálsz hozzá.
...
Pokaż całe ogłoszenie
Magyar Kupa XXXV jelentkezési információk
23.11.2025
-
<p dir="ltr" style="padding-... 17.2727px; padding-left: 17.2727px; margin-top: 0pt; margin-bottom: 0pt; line-height: 1.38;"><span style="font-size: 11pt; font-family: Arial, sans-serif; color: rgb(0, 0, 0); backgrou...
Pokaż całe ogłoszenie
Szezon 62 - 63
06.10.2025
-
<div>Sziasztok... egy kis hangulatot, hogy írjak sajtóközleményt, bár már nagyon régen volt és sokan már nem is használjátok vagy olvassátok, remélem azért lesz valami haszna és mások is kedvet kapnak hozzá. Én nagyon szeretem, szerettem olvasn...
Pokaż całe ogłoszenie
Megújult a Magyar Szövetség honlapja!
04.10.2025
-
Sziasztok!<div>... már mindannyian kellett hogy kapjatok aznap értesítést a Szövetség közleményéről, gondoltam írok azért pár sort erről személyesen is. Szóval teljesen átalakult, mondhatni megújult a Magyar Szövetség és egyben a magyar közösség...
Pokaż całe ogłoszenie
Magyar Kupa XXXIV jelentkezési információk
07.09.2025
-
A szezon 40. napjától lehet jelentkezni a 70. napon induló, magyaroknak rendezett kupasorozat 34. felvonására! Ha akár itthoni, vagy külföldön élő magyarként részt akarsz venni, ebben a részletes cikkben minden fontos információt megtalálsz hozzá.
...
Pokaż całe ogłoszenie
|
Egy legenda visszavonulása
08.03.2026
-
Eljött az ideje, hogy új pilótát kezdjek és visszavonultassam minden idők legeredményesebb Formula E versenyzőjét, a Formula 3 és Magyar Kupa mindenkori legjobb magyar versenyzőjét. A ma induló Magyar Kupa lesz Czobor Sankó utolsó versenysorozata és átadja helyét a fiatalságnak, hogy valami sokkal nagyszerübbnek lehessünk majd szem- és fültanúi a jövőben...<div&... képviseltem ezzel a versenyzőmmel is ezt a csodálatos országot és nem csak mint a Magyar Szövetség elnőke, de mint a magyar közös...
Pokaż całe ogłoszenie
Nemzetek Kupája - rayzor06 közleménye
19.01.2026
-
Sziasztok!<div>... szeretnék cirkuszt csinálni, de most inkább egy sajtóközleményben fogom közölni az alábbiakat a Nemzetek Kupájában való részvételem kapcsán, minthogy a fórumban írjak erről.</div>&... tudom, hogy ki követi a Nemzetek Kupája versenyeket, de amikor tavaly májusban felmerült a kérdés, hogy ki szeretné képviselni Magyarországot ezeken a futamokon, akkor jeleztem, hogy részemről korai lenne még az akkor első szezonját lezáró pilótámat szerepeltetni.</d... képest augus...
Pokaż całe ogłoszenie
Magyar Kupa XXVI jelentkezési információk
27.12.2023
-
A szezon 38. napjától lehet jelentkezni a 70. napon induló, magyaroknak rendezett kupasorozat 26. felvonására! Ha akár itthoni, vagy külföldön élő magyarként részt akarsz venni, ebben a részletes cikkben minden fontos információt megtalálsz hozzá.
https://i.imgur.... kupa oldala:
https://www... bal oldalon válaszd ki a számodra megfelelő kasztnit, motort és gumit, amit használni szeretnél a kupa alatt, majd kattints a “Nevezés erre a versenysorozatra” gombra és kész is! ;)
Illetve a játé...
Pokaż całe ogłoszenie
Magyar Kupa XXIII jelentkezési információk
20.05.2023
-
A szezon 48. napjától lehet jelentkezni a 70. napon induló, magyaroknak rendezett kupasorozat 23. felvonására! Ha akár itthoni, vagy külföldön élő magyarként részt akarsz venni, ebben a részletes cikkben minden fontos információt megtalálsz hozzá.
https://i.imgur.... kupa oldala:
https://www... bal oldalon válaszd ki a számodra megfelelő kasztnit, motort és gumit, amit használni szeretnél a kupa alatt, majd kattints a “Nevezés erre a versenysorozatra” gombra és kész is! ;)
Illetve a játé...
Pokaż całe ogłoszenie
Magyar Kupa XXI jelentkezési információk
02.01.2023
-
A szezon 50. napjától lehet jelentkezni a 70. napon induló, magyaroknak rendezett kupasorozat 21. felvonására! Ha akár itthoni, vagy külföldön élő magyarként részt akarsz venni, ebben a részletes cikkben minden fontos információt megtalálsz hozzá.
https://i.imgur.... kupa oldala:
https://www... bal oldalon válaszd ki a számodra megfelelő kasztnit, motort és gumit, amit használni szeretnél a kupa alatt, majd kattints a “Nevezés erre a versenysorozatra” gombra és kész is! ;)
Illetve a játé...
Pokaż całe ogłoszenie
Két új pálya: Pécs és Stadionok
05.09.2022
-
A pályakészítő brigád gőzerővel dolgozik, jelen pillanatban is több mint 1000(!) helyszín van várólistán. Ennek a lelkesedésnek köszönhetően kaptuk két új magyar helyszínt is, az egyik egy klasszikus régi pálya, egy pedig jómagam által megálmodott.
Pé... októberében rendeztek itt (először és utoljára?) autóversenyt, az erről készült újságcikkeket a következő linkeken találjátok:
[URL=... kis utcai helyszín, elképesztő hogy a srácok milyen adatbázisból dolgoznak és milyen gyöngyszemekre bukka...
Pokaż całe ogłoszenie
Új festéssel a B15 Racing!
18.03.2022
-
Az új szezonra való tekintettel friss festést kapott az egyetlen magyar csapat ebben a játékban. A B15 Racing klub nagy reményekkel várja a 46. szezont, ugyanis minden eddiginél erősebb gépjárművel rendelkezik és ez egésze ki fog tartani 2022. május 4-ig egészen biztosan.
Az új kinézet kicsit sötétebb árnyalatot kapott, közelebb van színösszeállításban a korábban megszokott stílusunkhoz, amit még a versenyszériákban szokhattatok meg. Természetesen a minimális rózsaszín díszítés sem maradhatot...
Pokaż całe ogłoszenie
MRC magyar szemmel: 44. szezon, 2. rész(+kitekintés a Moto2-re)
20.12.2021
-
Íme a cikksorozat második, egyben utolsó része erre a szezonra, amelyben összegzésre kerül, hogyan folytatódott Szász Csabi útja az ötödik bajnoki cím felé.
6. hét
Finnországban hiába szerezte meg simán a pole pozíciót, a verseny leintésekor 46 ezreddel nyert Paul Wigzey. Brnoban is ő rajtolhatott az élről, de ezúttal a másik brit, Rick Rocket volt az, aki legyőzte őt a futamon.
7. hét
Ausztriában némi meglepetésre a 4. helyet érte el az időmérőn, a versenyen pedig alulmaradt az első hel...
Pokaż całe ogłoszenie
Magyar pilóta vezeti a ranglistát!
22.11.2021
-
Bármilyen szürreálisnak is tűnik, a hetente frissülő pilóta-ranglista élén szereplő pilóta neve melletti lobogón (talán az MRC történetében először) a piros-fehér-zöld színkombinációt találjuk.
A négyszeres Moto1-bajnok Szász Csabi már túl van pályafutásának csúcsán, és pontszáma is volt ennél jóval magasabb, eddig mégsem tudott felkerülni a pilótákat pontszám alapján értékelő összesített ranglista élére. Bár nem szerepelt konkrét céljai között, hiszen teljesítése eleve lehetetlen feladatnak ...
Pokaż całe ogłoszenie
Megújult az MRC Hungary oldala!
21.10.2021
-
Sziasztok!
A "kevesebb néha több" alapon eszközöltem némi változtatást a magyar közösség hivatalos MyRacing Career oldalán. Ebben a cikkben részletezem őket kicsit, hátha adok ezzel egy kevés segítséget, esetleg kedvet a lapozgatásához. :)
[URL=https://.... is fontos megjegyezni, hogy az oldal sajátossága hogy sajnos úgynevezett "mobilos" nézetben nem ugyanúgy néz ki, mintha "asztali nézet"-re váltanál, vagy számítógép böngészőjében nyitnád meg.
https://i.im....
Pokaż całe ogłoszenie
|
22.07.2017
