Ogłoszenie Prasowe

Bukta, matek, Indy International - Őzse István Jr. blogja

29.11.2016 - Álmatlanul fetrengtem az ágyon a montreali szezonzáró előestéjén, ölemben kedvenc tabletemmel. Egyszer csak befutott egy üzenet Vankó Melcsitől: "Üresedés van az Indy International-ban. Nem csapunk le rá?"
Ki van csukva, gondoltam magamban elsőre. Aki ismer az tudja, hogy a fokozatosság híve vagyok. Igaz volt ez a sajàt karrierem alatt is (más tèszta, hogy másfél évad és egy ukrán F3 ezüst után más kihívás után nèztem), és most is, Melinda menedzselésekor. Viszonylag hamar kikristályosodott, hogy idén nem lesz ellenfelünk a Kanada-bajnokságban, és bár "leányommal" sosem veszekszünk, a jövőt illetőleg komoly vitába keveredtünk. Részemről nagyon örültem volna, ha maradunk még egy évre Alaszka szomszédságában, Melcsi azonban erről hallani sem akart, mondván, hogy nem motiválja a címvédés lehetősége.Ahogy közeledett a évad vége, gondoltam majd megbékél a helyzetben. C akhogy nem számoltam egy aprósággal. Egyik korábbi "gyermekemmel" sem kerültem olyan közeli barátságba, mint vele. Nem tehetem meg, hogy nem veszem figyelembe, mit akar. Persze azt se engedhetem, hogy hülyeséget csináljon. Szóval kb. annyi a mozgásterem, mint csempe közt a fuga...
"Megnézem"-üzentem vissza az Indy International felmerülésekor. Örültem, hogy adott esetben lezárulhat a disputa, de dühös is voltam. Az ész azt diktálná (legalábbis nálam), hogy egy lépcsőfokot lépve az észak-amerikai F3-ban versenyeznénk tovább, ahhoz azonban érdemes volna lehúzni egy évet az USA bajnokságában, így legalább a pályák feléről lenne halvány fogalmunk. De Melcsi erre is csak a grimaszt vágta. Elismerem, az USA bajnoka, Phil Hunt erős, mentoráltam nem biztos, hogy felér hozzá. Azt meg a saját példámból tudom, milyen érzés egy éven át legjobb esetben is a második helyért küzdeni.
Azért azt nem mondom, hogy az Indy International lehetősège nem csigázott fel. És ha egyszer Melcsi egy ilyen ilyen (a szó szoros értelmében) világraszóló kalandra vágyik, akkor nem tagadhatom meg tőle!
Megnéztem, hol rangsorolnák Melindát nevezés esetén. Ha a mezőny végén, akkor nem érdemes álmodozni. Majdnem kiejtettem a kezemből a tab-ot. 33-ból a 15. helyen állt az újdonsült Kanada-bajnok! Vakarni kezdtem a fejem; mi kell egy ilyen szériához? Először is pénz. Szerencsére eddig jól sáfárkodtam, volt félmilliónk, amelyhez hozzájön majd ugyanennyi a bajnoki cím elnyerése jogán. Szükségünk lesz még fix emberekre, akik velünk lesznek a teljes szezonban. Nagy levegőt véve, virtuálisan bocsánatot kérve és feloldozást a lelküktől szép sorban felmondtam az összes az összes csapattagnak. Esküszöm a jószándék vezérelt; azonnal visszaveszek mindenkit, immár 12 hetes szerződéssel! Ismét majdnem a táblagép bánta, ugyanis a nevezetteket nem találtam azonnal az alkalmazottak piacán.
Basszus, bukta!
Még szerencse, hogy tele az Internet szakemberekkel. Perceken belül 4 magyar és egy 5 tagú ausztrál különítmèny (Lew Tomic versenymérnök vezetésével) dolgozott a csapat égisze alatt, és akár már a szezonzárón is hajlandók voltak munkába állni. Hatalmas köszönet jár nekik, amiért kihúztak a pácból!
Igen ám, de ekkor jött a feketeleves. A 9 alkalmazott aláírási bónusza, ami ilyenkor jogosan megilleti őket, 15 és 30 ezer között mozgott. Ez összességében kitett 250ezret! Az addig összekuporgatott vagyonunk felét! Nem kell hozzá matek 5-ös: még ha hozzáadódik a fél milla jutalom, az sem lesz elég az Indy International 800ezret kóstáló nevezési díjához.
Nem vagyok egy puncsolós fajta, de Melcsi megérdemli. Elkezdtem leveleket irogatni korábbi adományozóinknak, és láss csodàt, mire hivatalosan is Kanada F3 bajnokává avatták fogadott gyermekem, a számlánkon volt a hiányzó összeg (na jó egy kicsit több is...) Most már magabiztosan mondhatom: irány az Indy International! Világraszóló kaland kezdődik új kocsival és örömautózással. Az első évben más célunk úgysem lehet. Csak a nevezésünket fogadják el!