Напісаць прэс-рэліз
Itt a vége - Rayzor Blog #7
24.10.2022

Most, hogy megkezdődött a 20. Magyar Kupa, elérkezettnek láttuk az idejét versenyzőmmel, hogy egyszerre dobjunk egy "Millert" - a szezon utolsó napján mindketten vissza fogunk vonulni. Az elmúlt szezonok összefoglalói után nosztalgiázni fogok, illetve elárulom, hogy mi következik az utolsó héten - de a köszönetnyilvánítások sem fognak elmaradni.47. szezon Ebben az évadban kinéztünk a tengeren túlra, ahol az Indy Junior nevű sorozatban próbáltunk szerencsét. Összességében jól éreztük magunkat Amerikában, ahol olyan legendás helyszíneken jártunk, mint például Indianapolis, Road America, vagy éppen Laguna Seca. Zoltán elégedett volt a munkaeszközével, amellyel kétszer is dobogós helyen tudott befutni - Torontóban és Iowaban egyaránt a 3. helyen intették le. A szezonban nyújtott teljesítmény végül a 6. helyre volt elég az összesítésben. 48. szezon Már az előző szezonban eldöntöttük, hogy ez a szezon lesz az utolsó számunkra, hiszen már nem voltunk annyira motiváltak, mint amikor elkezdtük a közös munkát. Egyrészt Zoltánnak sikerült családot alapítania, és inkább már a szeretteire szeretne időt szakítani, mintsem a versenyzésre - viszont könnyen előfordulhat, hogy lehúz még egy szezont a hazai F4-es bajnokságban. Másrészt pedig nem érzem magamat elég motiváltnak ahhoz, hogy egy újabb pilótával foglalkozzak, így saját döntés alapján fogok felhagyni a menedzseri pályával. A közös projektünk végállomása végül az F3-as Európa-bajnokság lett, ahol a jó öreg Tatuus-Abarth-tal álltunk rajthoz. Habár első számú kiemelt volt, Zoltán nem gondolt arra, hogy bajnokként fog távozni a szezon végén. Győznie ugyan nem sikerült, de legalább hétszer is felállhatott a dobogóra - jellemzően annak 3. fokára, de az asseni első futam kakukktojásnak számított, ahol a 2. helyen intették le. A szezon végén összejött a Top 5-ös eredmény a bajnokságban, amelyről azt gondolom, hogy bőven megfelelt az elvárásunknak. Induljon hát a nosztalgiavonat! Napra pontosan 2017. április 23.-án vágtam bele a menedzseri kalandba. Az első, kiemelkedő sorozatban induló versenyzőm Gregor Dávid volt, aki a 23. szezont az F2-es Európa-bajnokságban töltötte el. Végül nem tudott maradandót alkotni és a 20. helyen zárt az összetettben, ahol olyan nevek szerepeltek a mezőnyben, mint pl. Lucas de Saint-Germain és Franciszek Bum. A következő meghatározó pilótám Szalay László volt, aki ugyan csak az F3-as sorozatokba kóstolt bele, de nem tudta megváltani a világot. Viszont azóta sem felejtettem el azt a bizonyos nürburgringi "gyorsversenyt", ahol az utolsó körökben a mezőny végéről felzárkózva nyert a szakadó esőben. Ha jól emlékszem, akkor ezután a győzelem után született meg a blog első része. Ő sem úszta meg sztárversenyzők nélkül: Finnországban Chloe de Saint-Germain, Hollandiában pedig Dare Atelsek volt az, aki a szárnyait bontogatta. Laci távozása után Soltész Áron lett a következő pártfogoltom. Ő is az F3-ig jutott el, ahol a finn divízióban kétszer is futamgyőzelmet aratott. Aztán jött az az elvetemült döntés, mely szerint az LKR versenyzőjeként az F1-ben folytatta pályafutását. Mondanom sem kell, hogy kudarcba fulladt a nagy kaland, amely mindkettőnk pályájában törést hozott... A visszatérésre a 36. szezon végén került sor, amikor Balázs Zoltánt felkarolva beadtam a nevezésünket a 9. alkalommal megrendezett Magyar Kupára. Négy szezont kellett rá várnunk, hogy a holland F4-ben futamgyőzelmet ünnepeljünk egy szezonális sorozatban. A rá következő idényben pedig Zoltán behúzta a német Forma-4-es bajnokságot - ezen kívül a 45. szezonra jutott még bajnoki siker, ahol egy éles váltást követően tudtuk elhozni a TCR Benelux bajnoki serlegét. Egy-egy szezonnyi Porsche 911 és Indy Junior után pedig jött a levezetés az európai F3-as bajnokságban, amelyet lehetséges, hogy még fog követni egy magyar F4-es szereplés - de az már nélkülem fog lezajlani. Menetközben kihasználva a szuperlicenc nyújtotta azon lehetőséget, mely szerint második pilótát is lehet foglalkoztatni, Molnár Zalán személyében egy motorversenyzőt is pártfogoltam három szezon erejéig. A 44. szezonban induló ígéretes karriernek három szezon után fellegzett be. Addigra már eljutottunk a Moto3-as világbajnokságig, de az ottani főszponzorunk elzárta a pénzcsapot, ráadásul a hullámzó teljesítménye miatt Zalán elveszítette a motivációját, aki végül visszavonulót fújt a szezon végén. Aki emlékszik rá, az tudja, hogy nem csak a versenyzők menedzselésével foglalkoztam. Egy időben a legjelentősebb magyar érdekeltségű sorozatokról is írtam, emellett pedig ezt a blogot is vezettem, amely ötletet korgpa3le-től vettem át. Nagyon szerettem az írásait, amelyeket azóta is élmény visszaolvasni - ez adta az inspirációt, hogy én is szeretnék egy ilyet csinálni. Ezen kívül az F1WS-t megjárt magyar versenyzőkről is volt egy két részes sorozatom, amelynek első részével kezdtem el újságírói pályámat még 2018 májusában. Rögtön egy emlékezetes bakival: Bachmayer Noémit sikerült Nórává átkeresztelnem, de szerencsére a menedzsere, Nonó nem haragudott meg érte. :) Mi várható az utolsó héten? - Elsősorban az, hogy Zoltánnal együtt teljesítsük a 20. Magyar Kupát - a cikk megjelenésekor Dunaújvárosban vagyunk, hiszen ott fogják lefutni az első futamot. - Tervben van, hogy utoljára egy privát versenyen is részt vegyünk - hogy melyik kategóriában és hol, azt még nem tudjuk. - A megmaradó érméim a Magyar Kupa kasszájában fogják végezni - azaz átutalom őket Boczynak, hogy még jobban bebiztosítsam a sorozat jövőjét. - A jutalompontjaim sem ússzák meg - azokat a Ford F1-es csapatának fogom felajánlani. - Az utolsó, számomra lényeges pontra pedig már most szeretnék sort keríteni. Mivel nem szeretnék senkitől sem haraggal elválni, ezért AntonioCoimbra-tól szeretnék bocsánatot kérni a múltban lefolyó vitáink miatt abban bízva, hogy elfogadja azt. Köszönetnyilvánítások Ha ez nem egy maratoni cikk, akkor egyik itteni írás sem számít annak, de erre még muszáj sort keríteni. Egy nagyon jó, barátságos csapat vagyunk, akik sikeres versenyzőket adunk a játéknak. És ha néha napján voltak nehézségek is, nem vehetik el tőlünk azt, hogy egy összetartó közösség vagyunk. Emiatt nagy pacsi mindenkinek és köszönöm, hogy ebbe a közösségbe tartozhattam! Ha valakit ki kellene emelnem a hazai játékosok közül, az kétség kívül Boczy lenne. Amellett, hogy egy nagyon jól megszervezett Magyar Kupát köszönhetünk neki, egy rendkívül segítőkész formáról van szó, aki valamilyen szinten mindenkinek segített már, hiszen neki köszönhetjük a kezdő játékosoknak szóló bemutatót is. És ha valakinek kérdése van felé a játék kapcsán, akkor nyugodt szívvel fordulhattok hozzá! Valamint bízok benne, hogy sokáig fent fog maradni az a szokás, hogy nincs szezon vége Magyar Kupa nélkül! :) Emellett wandaL is megérdemli, hogy kifejezzem neki a hálámat, hiszen ő volt az, aki bizalmat szavazott nekem a fordítói állás kapcsán. Remélem, hogy egy méltó utódot köszönthettek majd a helyemen, aki ugyanolyan alázatossággal fogja lefordítani számotokra az MRC csapatának írásait, mint ahogyan azt én is tettem! Végszó Hogy a cikk végén egy klasszikust idézzek: "Megtiszteltetés volt Önökkel játszani!". A legjobbakat kívánom a hazai játékosoknak! Bízok benne, hogy mindenki meg fogja találni a számításait a játékban, és minél sikeresebb versenyzőket fog kitermelni a magyar közösség! rayzor06 ezennel kijelentkezik. Sziasztok! :') |
Прапаную Чэмпіянат па старых трасах Формулы 1 пачатку 90 гадоў.
12.09.2019

Прапаную Чэмпіянат па старых трасах Формулы 1 пачатку 90 гадоў. З такой жа даўжынёй трасы як і ў Формуле 1. Складаецца ён з 2 чэмпіянатаў у якіх было б пажадана прыняць удзел (min and max Moto ChampionShip). Стартуе ён у гэтыя выходныя. Спадзяюся пра...
Паказаць увесь рэліз
F1 Season 66 Review: Disappointments
21.09.2026

Disappointment: Andrej Vidmar (4th) - The Champion Who Couldn't Finish the Job<br&... story may be the most painful of the entire season.
<... winning the championship in Season 65 through remarkable consistency, expe...
Паказаць увесь рэліз
Ready for NASC Gold Cup playoff
20.09.2026

Sankó Czobor Jr. with his iconic "Piros Pöttyös Túró Rudi" alternate livery. The 38 year old GOAT of NASC Truck Cup series and his pit crew team doing very well in his 3rd NASC Gold Cup seri...
Паказаць увесь рэліз
F1 Season 67: Wolfpack: Took long for me to make this hope u like it!!!
17.09.2026

<div data-bfc="" class="" data-ved="2ahUK... data-hveid="CAA... data-copy-service-co... "Google Sans", Roboto, sans-serif; font-size: 16px; font-weight: 400; margin: 0px; text-decoration: none; borde...
Паказаць увесь рэліз
F1 Season 66 Review: Winners
10.09.2026

Winner: Philippe de Saint-Germain III (1st) - Best When It Mattered&l... much of the season, there was little to choose between the leading drivers. In the end, de Saint-Germain was the one who found that little bit extra when it m...
Паказаць увесь рэліз
Join Campos Racing Club
08.09.2026

<div class="n6owBd awi2gc" data-sfc-cp="" jsaction="" jscontroller="T... data-sfc-root="... jsuid="oG0DI_n" data-hveid="CAI... data-complete="... data-copy-service-co... "Google ...
Паказаць увесь рэліз
Shining in Uruguay, Indonesian Driver Zak Secures First Podium in Race 2 of the F4 International Series!
07.09.2026

... — Indonesian driver Zak achieved an extraordinary result in the second race (Race 2) of the F4 International Series in Uruguay. Thanks to a well-thought-out strategy, composure, and impressive performance throughout the lap, h...
Паказаць увесь рэліз
F1 changes Tires!
01.09.2026

In MRC pace of the Cars is determined solely By Tire aggression! Risky drive is aggressiveness of the of the driver. Mechanical aggression id engine and it parts cooling. So bearing that in mind. If every driver is running 100 Tire aggression durin...
Паказаць увесь рэліз
Porsche Academy: Trackside Update
01.09.2026

We are Day 15 into the new season and the drivers within the Porsche Academy are continuing to progress well whether they are already in Formula 1 or are on their way in there.<... src="https://i.... alt="" align=...
Паказаць увесь рэліз
USRA Number 1
31.08.2026

While it only week 2 USA is number 1 in nations cup. It has been a long road for us. To reach this place for any nation requires 6 really good drivers and managers in 3 different brackets. I spoke last season the difference makers is our 26+ only d...
Паказаць увесь рэліз

F1 Season 66 Review: Winners
10.09.2026

Winner: Philippe de Saint-Germain III (1st) - Best When It Mattered&l... much of the season, there was little to choose between the leading drivers. In the end, de Saint-Germain was the one who found that little bit extra when it mattered most.
<b... most impressive part of his season was his qualifying consistency. He took nine pole positions, more than any other driver in the championship fight, and repeatedly put himself in a position to control races.

Паказаць увесь рэліз
Racing Club Series - Hall of Fame
27.08.2026

Almost one year since I last time came with these records, because nothing changed and still most of these rankings are not existing in the game. Wolfpack still dominating the whole game mode and the gap will be just bigger, because no hope ever any change coming to stop any club to do this. As a rival racing club leader is hard to write this, but we have to congratulate them and admit, Wolfpack already the all-time legendary strongest racing clu...
Паказаць увесь рэліз
World Rally Series: Season 67 Preview
19.08.2026

The World Rally Series heads into Season 67 with Richard Dastardly once again as the man everyone wants to beat. But this season carries an additional layer of history, with the reigning champion now just two titles away from matching the all-time record of eight championships.<br... src="https://i.... alt="" align="none&quo... Dastardly: Chasing History<... Dastardly's recent record needs little introduction.<br&... finishing third in Season 59 and second i...
Паказаць увесь рэліз
Formula 1 Changes
06.08.2026

The latest news about the changes in F1 states that consultations were held with team representatives regarding these changes. I didn’t notice anyone consulting with me. I see only one thing: once again, changes have been made that were lobbied by Porsche/McLaren and that benefit only them. I see that the competitive advantage has been taken away from those drivers who are able to fine‑tune their cars using just one set of tires.
<... in the financial system starting from season 68. ...
Паказаць увесь рэліз
RESULTS – Generations Cup – Season 66
21.07.2026

Gen... Cup – Season 66
<p class="isSelect... the final race now complete, the first edition of the Generations Cup has officially come to an end.
<p class="isSelect... and foremost, we would like to thank the 102 drivers who took part in this inaugural edition. Your participation turned an idea into a real championship and proved that representing a generat...
Паказаць увесь рэліз
Spike Lundberg wins Kyle Busch Memorial
28.06.2026

DOVER, Delaware — Spike Lundberg’s third place finish at Dover International Speedway was enough to squeak past NASC’s reigning Gold Cup champion Raffaele Leo by a single point.
&l... single point meant an American would win the <a href="https://a... title="first ever Kyle Busch Memorial Championship" target=""&... ever Kyle Busch Memorial Championship, a Formula 4 racing series with an ensemble cast of star power tracing the late NASCA...
Паказаць увесь рэліз
Formula 1: Car Rankings
18.06.2026

Since Bahrain, four teams have introduced upgrades to their cars.
<b... this period, B15 delivered the largest upgrade package and with it they have moved ahead of Ford. Pegaso also brought some updates, which have almost completely closed the gap to Lotus. The two teams now look very similar on paper in terms of performance, but their chassis philosophies are quite different, making it interesting to see how they compare over the next few races.
<... team that hasn’t bee...
Паказаць увесь рэліз
Racing Clubs Series S65
01.06.2026

<p class="isSelect... src="https://i.... alt="" align="none&quo... class="isSelect... Season 65 now officially completed, it's the perfect time to look back at how the Racing Clubs Championship evolved throughout the campaign and see which teams managed to maintain their momentum, which ones climbed the standings, and which surprised everyone along the way.
<p&... we begin, a quick note: if you notice that Round 2 is missi...
Паказаць увесь рэліз
F1 Season 65 Review: Winners and Disappointments
25.05.2026

<div align="justify&... this season review, “Winners” are drivers and teams who, in my opinion, exceeded expectations, while “Disappointments” are those who underperformed relative to their budget, potential, or pre-season projections. These labels should not be interpreted as definitive judgments on a driver’s or team’s overall quality, talent, or long-term ability. A “Disappointment” designation can simply reflect a difficult stretch of results caused by mistakes, mechanical failures, ...
Паказаць увесь рэліз
Is It Really the Game… or How We Choose to Play It?
06.05.2026

I don’t think the core gameplay of My Racing Career needs fundamental changes. If the game starts to feel stale, there’s actually quite a lot users can do about it.
<d... you mentioned, many people fall into the same patterns, same career path, same specialization, similar or even identical series progression… If you repeat that for years (or even over a decade), it’s natural that things begin to feel repetitive. But MRC already offers a wide range of possibilities that,...
Паказаць увесь рэліз

24.10.2022
12.09.2019
21.09.2026